Szabó Gergely bejegyzései

A Virgo, mint digitális ügynökség

Nem várt elismerést kapott a Virgo Systems. Egy friss felmérés arra kísérelt meg választ adni, hogy mely magyar webes cégek a leginkább beágyazottak a közösségi médiába. A cégek twitteres, facebookos, blogos és egyéb jelenlétét figyelték.

Számunkra is meglepő módon a Virgo a “digitális ügynökség” kalapban kapott helyet. Még ennél is meglepőbb, hogy a ranglistát készítők a negyedik helyre sorolták a Virgót.  Az első három helyezett (Mito, Neo, Kirowski) mögött negyedikként végezni számunkra azért is nagy dicsőség, mert a három cég sokkal inkább nevezhető ügynökségnek, mint a Virgo.

Mi elsősorban fejlesztőcégként definiáljuk magunkat. Portálfejlesztés, online közösségi megoldások implementálása, iWiW/Facebook-alkalmazások, mobil-alkalmazások fejlesztése, üzemeltetése, hosztolása… ilyesmikhez értünk. Szóval leginkább fejlesztői, üzemeltetői munkáinkra vagyunk büszkék. Ezzel együtt örvendetes, hogy online jelenlétünk, az új technológiák és megoldások iránti fogékonyságunk hozzájárult ahhoz, hogy a digitális ügynökségek közt is jó szereplést érjünk el.

Szóval még egyszer köszönjük a bizalmat! Egyben reméljük, hogy egyszer a fejlesztőcégekről is készül hasonló összesítés. ;)

És ha már közösségi média, íme néhány névjegyünk: twitter.com/virgo_hu, facebook.com/virgosystems, virgo.hu/blog, videopoll.hu, twitter.com/videopoll, facebook.com/videopoll.

Orbán évértékelő beszédével debütált a Virgo interaktív lejátszója

Néhány hónapja merült fel bennünk az ötlet, hogy kellene fejleszteni egy olyan alkalmazást online közvetítésekhez, melynek segítségével valós időben követhető a nézők tetszési indexe. Az ötletelést tett (vagyis fejlesztés) követte.

A lejátszó működése ránézésre egyszerű és intuitív. Az élő képes videoközvetítés közben a nézők plusz és mínusz szavazatokat adhatnak le, és ezen szavazatok eredőjét folyamatosan meg is mutatjuk egy grafikonon. A streamelt közvetítés mellett a netezők el is twitelhették véleményüket a látottakról, hallottakról. A projekthez egy önálló aloldalt is létrehoztunk (backchannel.virgo.hu).

A lejátszó szabadon beágyazható a közvetítés megkezdése előtt bármilyen weboldalba. Ennek eredményeként egy sor népszerű magyar blog és hírszájt saját oldalán közvetítette az évértékelő beszédet.  Így például Török Gábor politológus blogján, a Mandiner blogon, illetve a Sárdobálón, a VoksBlogon, és a BEOL.hu-n is megjelent a rendhagyó közvetítés.

A Virgo fejlesztése mögé odaállt az [origo] is, így a magyar netezők tízezrei követhették az évértékelő beszédet a hírportál címlapján:

origo_636
Az egyórás beszéd alatt összesen 192 257 értékelés született. Ebből 106 715 pozitív és 85 542 negatív gombnyomás volt. A felhasználói értékelések megoszlása így néz ki:


orban_5mp_636

zöld: pozitív értékelés | piros: negatív értékelés.

A Virgo élő online kötvetítése 41 548 egyedi nézőt (unique viewer) vonzott. Az össz nézések (views) száma pedig 68 053 volt. És több mint ezer twitben reagáltak a netezők a beszédre.

A visszajátszás playeren az élő közvetítés alatti szavazatok eredője és a visszajátszás alatt keletkezett felhasználói értékelések eredője egyaránt követhető.(Lásd az illusztráción.)

Hogyan épül fel egy ilyen közvetítés?

A megoldáshoz saját lejátszót és saját backended használtunk. A hostingot is mi biztosítottuk. Az élő stream az [origo] helyszínen tartózkodó stábjától érkezett. A kiváló minőségű kép és a hang egy streamboxba futott be, majd innen a webre optimalizált minőség érkezett meg a Ustream.tv api-jához.

orban_recorded_rightA mi rendszerünk innen kapta meg a jelet, és passzintotta az élő képhez és hanghoz a közben a kliensen (lejátszón) keresztül beérkezett szavazatokat. Majd végül a kliens ezen adatok másodpercenkénti eredőjét mutatta meg a grafikonon. A backenden több gépünk egyszerre dolgozott azon, hogy  zökkenőmentesen tudjuk kiszolgálni a több tízezer nézőt, és gond nélkül, másodpercpontosan dolgozzuk fel beérkező  szavazataikat.

A rendszert az élő közvetítés előtt több alkalommal szisztematikusan végigteszteltük. A fejlesztői és tesztelői munkák eredményeként végül hiba nélkül, a korábban eltervezett menetrend szerint és színvonalon sikerült a projekt.

A magyar internetezők először láthattak olyan élő közvetítést, melynek során lehetőségük volt valós időben véleményt nyilvánítani, valamint végigkövetni a többi internetező összesített véleményének alakulását.

Számunka talán a legérdekesebb és legpozitívabb eredménye ennek a projektünknek az, hogy a statisztikák alapján egyértelműen látszik: ez a megoldás alkalmas arra, hogy netezők tízezreit hosszabb időre lekösse.

konkurens_5mp_636

Az egyidejű felhasználók számának alakulása a beszéd ideje alatt.

Ez pedig szerintünk empirikus bizonyítéka annak, hogy érdemes volt belevágnunk ebbe a projektbe. A pénteken debütált alkalmazás csak ízelítő volt a teljes koncepcióból. Remélhetőleg módunk lesz arra, hogy a jövőben a projekt kapcsán felmerült többi ötletünket is megvalósíthassuk.

Ha minden jól megy, hamarosan újabb eseményeket fogunk közvetíteni ezzel a módszerrel.

Végül még egyszer köszönet azoknak a cégeknek, akik hozzájárultak a főpróba sikeréhez: az [origo]-nak, amiért hitt az ötletünkben, és a projekt mögé állt. A NAVA-nak, amiért biztosították a helyszínen az internetkapcsolatot. Az onoffline-nak a dizájnért. És a Ustream.tv-nek, az API-ért és a segítőkészségért.

Hogyan tervezzünk webes projektet?

Nagyon fontos minden webes szolgáltatás tervezésének elején letisztázni, hogy mi a webes szolgáltatás legfontosabb célja, amit el kell érni. Természetesen sokszor nem egyszerű tartani a fókuszt. A web ma már rengeteg lehetőséget ad a különféle funkciók és szolgáltatások próbálgatására. Ugyanakkor egy projekt könnyen fókuszt veszthet, ha az ügyféllel a legelején nem sikerül körültekintően végigbeszélni és meghatározni, hogy mi is a fő (legfőbb) célja az adott projektnek.

Webes szolgáltatások esetén tehát mindig törekedjünk arra, hogy a szolgáltatás alapkoncepciója világos, egyértelmű, könnyen és egyszerűen megfogalmazható legyen. A következő kérdésekre kell rövid, határozott válaszokat találnunk:

  • Mi a webes szolgáltatás fő célja?
  • Milyen alapvető aktivitást várunk el a felhasználóktól?
  • A fenti két elvárás összhangban áll-e egymással?
  • Mik a megfelelő eszközök a Fő Cél eléréséhez?

Ne feledjük: az internetező általában néhány másodperc alatt dönti el, hogy az adott webszájt számára érdekes-e annyira, hogy beljebb merészkedjen, esetleg regisztráljon is a szolgáltatásba. Az első lépések megtételében pedig csak világos, egyértelmű, célratörő üzenettel és felhasználói felületekkel lehet segíteni a netezőket.

Óvakodjunk a bonyolult funkcióktól, a felhasználótól túlságosan sok aktivitást igénylő folyamatok implementálásától, a túlságosan szerteágazó funkcionalitástól. A webes szolgáltatások esetében rendszerint hatványozottan igaz, hogy aki sokat markol, keveset fog.

Hogyan ne ijesszük el a potenciális felhasználókat?

Minden webes szolgáltatás esetében kiemelten fontos, hogy a felhasználók gyorsan és egyszerűen tudjanak regisztrálni, illetve belépni. Még  a legsikeresebb szolgáltatások növekedését is képes visszafogni egy rosszul megválasztott regisztrációs űrlap vagy login-megoldás.

Ezért kiemelten fontos, hogy figyelembe vegyünk néhány aranyszabályt a tervezéskor. Az egyik ilyen szabály, hogy a regisztrációs űrlapoknál minden adatelkérésnek legyen értelme. Vagyis a felhasználó értse, hogy az adott adatok bekérésére miért van szükség.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a felhasználó rendszerint nem azzal a szándékkal érkezik egy webszájtra, hogy regisztráljon. Az ő szemszögéből a regisztráció az a szükséges rossz, melyen át kell esni ahhoz, hogy végre használhassa az adott szolgáltatást.

Ezért érdemes több lépcsőre, vagy akár több folyamatra bontani a regisztráció menetét. Érdemes különválasztani az account létrehozásának és a regisztrációs adatok megadásának folyamatát is. Akár olyan módszerekkel, mint amit például a LinkedIn példájánál láthatunk.

Az alapadatok bekérésén túl a felhasználó a szájt használata közben szembesül azzal, hogy számára hasznos, ha megkezdett regisztrációját minél alaposabban és körültekintőbben befejezi. Ebben az esetben tehát maga a felhasználó válik érdekeltté abban, hogy minél pontosabban és relevánsabban töltse ki az űrlapját.

Természetesen sok más módszer is alkalmazható a regisztráció megkönnyítésére. Az ügyfelekkel folytatott megbeszélések során kiderül az is, hogy ezeknek a módszereknek nem mindig vannak tudatában. Ugyanakkor szinte kivétel nélkül fontosnak és hasznosnak tartják a regisztrációs folyamat hatékonyságának növelését, azt követően, hogy megismerkednek a hagyományostól eltérő módszerekkel.

A regisztrációs folyamat akkurátus megtervezésének minden esetben az adott szájt megtervezésének legelején kell megtörténnie. Hiszen nagyon kényes és nehézkes téma utólag belenyúlni egy már működő szájt regisztrációs folyamatában.