Bácsi László bejegyzései

HTML és CSS szerkesztés gyorsan és szépen

A fejlesztések során igyekszünk olyan eszközökkel dolgozni, amelyek növelik a hatékonyságunkat és a kód karbantarthatóságát is. Ez az egyik oka annak, hogy tavaly felvettük az eszköztárunkba a Rubyt és vele együtt a Rails keretrendszert. Azóta már több projektet átadtunk amelyek ezeket a technológiákat használják. A nagyobb dolgok mellett azonban szükséges néha az alacsonyabb szinteken is nagytakarítást végezni, és megtalálni minden összetevőből a legmegfelelőbbet.

Idén a kliens oldali fejlesztés megkönnyítéséhez sikerült két ilyen összetevőt találni. Ezekből az egyik a Haml, amely egy indentáláson alapuló HTML és XML kód generálására használható nyelv. A másik pedig ennek a párja a Sass, amely hasonlóan CSS kód generálására használható. Mindkettőnek egyik nagy előnye a sima HTML/CSS illetve a HTML-hez Ruby világban hagyományosan használt ERB-vel szemben, hogy sokkal kevesebb a kódban a sallang és az ismétlődés (DRY). Emelett persze sok további előnnyel rendelkeznek. Haml esetében a szép kimenetet és a filterekkel való kiterjeszthetőséget emelném ki, Sass esetében pedig a konstansok és egyszerű műveletek használatát, illetve a css mixineket.

A Sass oldalhoz még a Compass keretrendszert is bevetettük, ami sok hasznos mixint definiál nekünk előre illetve a népszerűbb CSS frameworkökhöz (YUI, Blueprint, stb.) is ad rugalmasan használható Sass átiratot.

Próbáljátok ki, nekünk bevált! Ha esetleg mélyebben érdekelnek az előnyök, és hogy mi hogyan működik, akkor ajánlom figyelmedbe a bevezetés előtt tartott belső traininghez készült előadás slidejaimat:

Gadgetfejlesztés Rubyval: gadgeteer

OpenSocial gadget fejlesztésénél előfordulhat, hogy a kisalkalmazásunkból egy háttéralkalmazással kell kommunikálnunk. Erre nagyon jó módszereket nyújt a platform, és így az egész fejlesztési folyamat olyan lesz, mint egy jól megtámogatott AJAX intenzív webalkalmazás-fejlesztés. A backend oldalra a platform rugalmassága és a gyors fejlesztés miatt kiválóan alkalmas valamilyen rubys webframework. Az alábbiakban bemutatok pár eszközt, amit felhasználhatunk a backend fejlesztés során. Többek közt egy Virgos fejlesztésű Rails plugint is nyílttá teszünk, ami leegyszerűsít néhány dolgot.

‘Gadgetfejlesztés Rubyval: gadgeteer’ teljes szövege